2010. április 7., szerda

sok-sok zene...

Most jópár napot kell összefoglalnom,mert már egy ideje nem írtam.
Röviden csak annyi,hogy fizikoterápiás kezelésre kell járnom a derekam miatt.
Ez mellett azért volt a kertben egy kis munka,átültettem a hátsó kertből a virágok egy részét az elsőbe,meg hoztam a szomszédből kövirózsát és talajtakaró növényt(aminek nem tudom a nevét).Mire mindent át és elültettem,jól el fáradtam.De legalább most aránylag rendben van a kertem.Még van némi gazolni való,de szépen alakul.Van nyuszifülecske is benne,ami egy szőrös levelű kis növény,olyan simogatni való.Alapjában véve meg vagyok elégedve magammal,jó munkát végeztem,csak kár,hogy még nem virágzik semmi,még minden növényke pici.
A húsvét nyugis volt,apukám el is ment horgászni szombaton.Azt mondta,hétfőn vagy kedden jön csak haza,de már vasárnap hazaért,mert hiába ment le egészen a Rába mellé,sajnos halat azt nem fogott,de legalább meglátogatta a hugomat,aki Pápa mellett lakik.Hugom örült is neki,bár látogatása nem tartott túl sokáig,azért jó volt látnia aput és nem mellesleg a kutyáit is.Ha én azt tudom,hogy vasárnap hazajön,akkor én is elmentem volna vele egy kicsit kikapcsolódni,megnézni a tesóm kertjét meg a kiskutyákat is,meg egy kicsit beszélgetni velük.
Küldtem Szabolcsnak vagy 10 db cd-t,hogy írjon rá nekem jó számokat.Nem gondoltam volna,hogy tényleg mind a tizet meg is írja,de megírta,amit ezúton is nagyon köszönök neki.Egy párat már meg is hallgattam,nagyon jó kis számok vannak rajta.Egész délelött csak az bömbölt a gépen,bár a párom már rámszólt,hogy elég volt,sajnos a kérésének nem tudtam eleget tenni,hogy kapcsoljam le,mert nagyon jó hangulatot csinált nekem,jó volt így kertészkedni.:)

2010. március 27., szombat

derék....vagy inkább csak toldalék

Sajnos semmi jó nem történt velem az elmúlt pár napban.Pénteken haza kellett jönnöm a melóból,mert annyira fájt a derekam,hogy alig bírtam megmozdulni.Megint betegállományban vagyok sajnos,pedig nem akartam,mert februárban 2 hétig voltam beksiben,annyira megfáztam.De mindegy,nekem most ezt dobta a gép.Pozitív,hogy legalább süt a nap.Pedig a mai nap nem indult valami napfényesen.Azt hittem,hogy majd esni fog,de szerencsére nem.Ennek örömére fájós derékkal,félig ülve elkezdtem főzni.Csináltam egy jó kis csirkehusi levest meg krumplifőzeléket pörivel.Arra gondoltam,hogy kéne sütni valami sütit is,de pont a fő alkotóelem hiányzik hozzá,úgyhogy poharas-kefíres süti most nem lesz.
A fiúk elmentek egy ismerőshöz segíteni megcsinálni a vizet,mert szegénynek csőtörése volt,úgyhogy most egyedül ülök itthon a kutyikkal és pihenünk.Hallgatom a nyitott ablakon át az utca zajait és olvasok.Még jó,hogy viszonylag csendes környéken lakunk és nincs nagy zsivaly.

2010. március 23., kedd

autó

A mai nap is nehezen indult,de végre délután kicsit kisütött a nap,ezért úgy döntöttem,hogy lemosom és lepolírozom az autómat.Végre ez is megvan,nagyon szép lett,elcsúszik rajta a napsugár!Hát elég rendesen el is fáradtam,de legalább megcsináltam.Nagyon ideje volt már,mert iszonyatosan koszos volt a kisautó.Íme,csilli-villi:

2010. március 22., hétfő

pillangó

A mai napom elég nehezen indult,mert ahogy felkeltem és kinéztem az ablakon,azt kellett látnom,hogy be van borulva.Nem süt a nap,pedig egész hétvégén arra vártam.Sajnos dolgoztam szombaton,úgyhogy hiába volt jó idő,lemaradtam róla,vasárnap meg mentem mamához, és mire hazaértem,megint este volt.
Nem is akartam reggel felkelni,ezért még pihiztem kicsit és délig fel sem öltöztem.Dél körül viszont már muszáj volt,mert barátnőm szólt,hogy menjek át,mert náluk van a srác,aki tetovál,megcsinálja nekem a kívánságom szerinti mintát.
Hát ez lett belőle,pont a kívánt helyre.Nekem nagyon tetszik és már régóta terveztem,hogy csináltatok valamit a nyakamra.Most végre ez is teljesült.
Amikor hazaértem gyorsan elmosogattam,aztán hívott a szomszéd,hogy nem-e vinném be Csepelre az autójáért,mert szerelőnél van a kocsi,csinálják a fékjét.Úgyhogy ma megjártam Csepelt is oda-vissza.Aztán itthon gyorsan megcsináltam a túrós tésztát,meg is kajáltunk gyorsan.Végül átmentem a szomszédba beszélgetni.Már elmúlt fél tíz,amikor hazaértem.Úgyhogy egész jól telt a mai délután.

2010. március 18., csütörtök

és a folytatás...

Amilyen szépen indult a mai nap,olyan szarul folytatódott!!!!Bementem dolgozni,nem kellett volna!Ahelyett,hogy a kertészeten tanulnék,átraktak a papír-írószer osztályra segíteni.Ezzel nem is lenne baj,mert az ottani lány sokkal aranyosabb,mint a kertes lányok.Mint kiderült simán elvárnák tőlem,hogy már az anyám hasában tudjam,mit is kell csinálni!!!Állítólag nem szeretik ha valaki csak áll mellettük és nézi,hogy ők mit csinálnak,de nem is szólnak,hogy te figyelj,ezt meg azt meg kéne csinálni.Pedig ők is elkezdték valahol,van olyan,aki 8 éve ugyanazon a helyen van és becsukott szemmel is tudja már,hogy mit-hol talál meg a raktárban.Ezzel szemben én eddig még csak nem is nagyon voltam bent,nem tudom hol keressem a dolgokat,mégsem mondják meg hol találom.
Az a vicces,hogy így hiába várják el tőlem,hogy pörögjek és végezzem a munkámat,mint a robot.Nem baj,ha minden igaz,akkor holnap is a papír-írószeren leszek.Az ottani csaj legalább elmondja a dolgokat,néha meg is dicsér,ha valamit jól csinálok.Ez jól is esik,mert kell egy kis biztatás az első két napom után,amikor is egy jó szót,egy köszönömöt sem kaptam senkitől,pedig én tényleg igyekeztem a legjobb tudásom szerint elvégezni a rám bízott feladatokat.A lényeg az,hogy ma legalább jó kedvvel végeztem a dolgom és jöttem haza.Még két napot kell kibírnom a héten,aztán 4 nap pihi itthon.Már nagyon várom.

Végre egy szép nap!


Hajnali 8 órakor kivetett magából az ágy,de nem baj,mert nagyon szépen süt a nap!Imádom,mikor ilyen szép idő van.Talán mostmár vége lesz a télnek.
Olyan szép az idő,hogy ilyenkor vétek bemenni dolgozni,de sajnos muszáj.:(

2010. március 16., kedd

fáradtan...


Hát eljött ennek a napnak a vége is.Ma töltöttem az első napomat a kasszán kívül,a kertészeti osztályon.Hát mit mondjak,igencsak elfáradtam,mert már most elkezdtük kipakolni a kerti bútorokat(műanyag asztalok,székek,hintaágyak).Megvolt az előnye is,hogy jobban körül tudtam nézni az osztályon,mert sok olyan dolgot is felfedeztem,amiről eddig nem is tudtam,hogy áruljuk.Jut eszembe,ne felejtsek el citromfű magot venni.Kedves hugom,ha ezt most olvasod,akkor el kell mondjam,hogy tulipán hagymát már nem fogok tudni venni neked,mert azt ősszel kell eldugni és ilyenkor már nem tartunk.Viszont majd veszek olyan virághagyma csomagot,amiben van 100 db hagyma vegyesen,ráadásul nagyon szép kis virágok vannak benne.
Az elmúlt napokról sokmindent elmondani nem tudok,nem történt semmi említésre méltó.Max.annyi,hogy a kutyáim már lassan az idegeimre mennek a tüzeléssel.Mind a három lány,mégis mindig egymást kupakolnák.Az éjszaka közepén arra keltem,hogy már megint az előszobában hancúroznak egymással.Megfenyegettem már őket azzal is,hogy eladom őket és veszek helyettük egy macskát!,de nem hallgatnak rám.:)
A vasárnapi kertrendezésből sajnos nem lett semmi,mert iszonyú idő volt,annyira fújt a szél,hogy nem volt értelme bármit is csinálni.Állítólag a hét végére majd lesz vagy 20 fok,na majd akkor lehet kimenni rendet rakni,de ez még a jövő zenéje,addig bármi lehet,majd kiderül.

2010. március 13., szombat

egy hölye nap...

Ma is jó korán keltem,mert a család olyan hangosan zörgött a konyhában,hogy nem tudtam tovább aludni,sajnos.De ha már felkeltem át is mentem a szomszédba kávézni,meg beszélgetni kicsit.Jól esett a kávé,de aztán kellett készülődnöm,mentem melóba.Még jó,hogy ma csak négy és fél órát kellett dolgoznom,mert az emberek tiszta dilisek voltak.Mindenkinek volt valami baja és az idegeim kezdték felmondani a szolgálatot lassan,úgyhogy gyorsan leléptem,amikor megjött a váltásom.Alapjában véve egész jó volt a nap,az embereket leszámítva.Még jó,hogy a meló az meló és mindig igyekeztem úgy csinálni,hogy a melóból ne hozzam haza a dolgokat még a fejemben sem,és fordítva,az itthoni bajaimat sem viszem be a melóhelyre.Ez így tiszta.Nagyon úgy néz ki,hogy holnap nem fogok tudni kimenni a kertbe,mert hideg is van,meg a hölye hó miatt minden csupa víz.na mindegy majd kitalálok valami mást holnapra......hihi....

2010. március 12., péntek

süt a nap...


Szerencsére megjött a kedvem,mert süt a napocska.Elhatároztam,hogy alkotok valami finomat.Még sosem csináltam,de most belevágtam:pásztortarhonya lesz az ebéd a fiúknak.
Hmmm,ebéd....inkább estebéd vagy vacsora....hihi.De nem baj,legalább frissen,melegen kapják a kaját.Addig míg megfő gyorsan felsöprök és felmosok,amíg nincsenek itthon,legalább lesz ideje felszáradni a kőnek,nem járkálja össze senki.Bár a kutyikat nem tudom ilyen hosszú időre kizárni a lakásból.Mindegy,az ő lábuk nem koszos és pici nyomokat hagynak.:)

végre egy szabadnap...

Végre ma szabadnapos vagyok,a héten már csak szombaton megyek dolgozni,akkor is csak rövidet.Eléggé elfáradtam az elmúlt napokban és tegnap elhatároztam,hogy ma sokáig alszom,de ez nem jött össze,mert 8 órakor kipattantak a szemeim és már nem tudtam visszaaludni.Lehet,hogy azért,mert tegnap olvasás közben belealudtam a könyvembe annyira kivoltam.De legalább egy kicsit kipihentebb vagyok.Azt hiszem ma mosni fogok egy-két adagot és hát mikor is csinálnám e tevékenységet,amikor majdnem minden hétvégén dolgozom.Ez a mai terv,de majd kialakul,hogy mi lesz belőle.:)

2010. március 10., szerda

új beosztás

Eltelt három nap az új beosztásom szerint,és már nagyon fáradt vagyok.:(
Ettől a héttől,heti 35 órában dolgozom,de nem gondoltam volna,hogy ilyen nehéz lesz majd átállni a 25 óráról.Ma fáradtam el leginkább,mert 8 és fél órát kellett ledolgoznom,fokozott megterhelés mellett.Azért volt benne egy kis jó is,mégpedig az,hogy kikértek egy másik osztályra segíteni pakolni,nem kellett kasszában ülnöm.
Este hétre értem haza.A kutyuskáim már az ajtóban vártak és ez nagyon jól esett,adott egy kis lendületet,feltöltődést.Az estém szerencsére nyugalmas volt,bár elég undorító érzés,hogy reggel 5-kor ismét csörög az óra.Kicsit ejtőztem a kádban és eldöntöttem,hogy vasárnap,ha jó idő lesz,akkor kimegyek a kertbe kicsit,rendbe rakom,hogy mire kinyílnak a virágok-amik már elkezdtek kibújni-szép legyen a kert.
A kocsimat is le kéne már mosni,de mivel eddig nem igazán engedte az időjárás,nem igazán foglalkoztam vele.Mostmár éppen ideje lesz.
Ha mindezt sikerül vasárnap megcsinálni,akkor lesz egy kis időm magamra is.Ez főképp abban merül majd ki,hogy átmegyek egy kicsit a szomszédomhoz beszélgetni,mert a héten nem igazán volt rá idő.Ha hazajöttem,akkor meg levágódom az ágyra és olvasok kicsit,mert már azt is régen csináltam és lassan már elvonási tüneteim lesznek,ha egy könyvet nem vehetek a kezembe.
Miközben ezt írom azt figyelem,hogy a picike kutyám milyen édesen alszik a párnámon,a másik meg álmodik szegény valami rosszat,mert még ugat is álmában.A párom meg tévét néz.Engem már a tévé sem tud lekötni,mindig ugyanazok a filmek,állandóan csak a politika.Már híradót sem nézek.Nem vagyok kíváncsi a sok kampánydumára,aminek 99%-a csak hülyítés.
Hétfőn meglátogatom a nagymamámat,mert szegény nagyon egyedül van.Az ő kiskertje is alakulóban van,már megvette a magokat,amikből majd tavasszal és nyáron sok finom zöldség lesz.Remélem a segítségemmel még elrakni is tudunk majd belőle.
Na,azt hiszem most elteszem magam holnapra.Mára ennyi,később még jövök.

2010. március 8., hétfő

csak úgy...

Hát ezennel én is csatlakoztam a blogot írók körébe:)
Magamról csak annyit,hogy 33 éves nő vagyok és imádom az állatokat.
Azért ragadtam billentyűzetet,hogy kiírjam magamból a mindennapi sérelmeket,fájdalmakat.
Aktuális téma nálunk most az,hogy szilveszterkor eltűnt az egyik kutyusom.Ő volt az első kutyám,most volt 8 éves.Sajnos hiába kerestem őt,jártam be az egész várost,nem találtam meg.De még reménykedem.
Más téma:Hétvégén meglátodattuk a hugomat,aki vidéken lakik(Pápán).Nagyon jól éreztük magunkat.Megismertem az apósát és az anyósát is,akik nagyon közvetlen,kedves emberek és fenntartások nélkül fogadnak mindenkit,nem ítélnek ismeretlenül.
Kimentünk a "lomis" piacra is,ahol a sógoromtól kaptam egy nagyon helyes,plüss elefántot.:)Ezúton is köszönöm neki.Hugomnak meg köszönöm az egész hétvégét.
Aztán sajnos haza kellett jönni,itthon meg kezdődik a hétköznapi taposómalom.:(
Hát mára ennyi,nemsokára megint írok,remélem akkor már sok-sok vidámabb témában.